„Ezen alapelvekből kiindulva, a német munkáspárt minden törvényes eszközzel küzd a szabad államért — és — a szocialista társadalomért; küzd azért, hogy a bérrendszer a vasbértörvénnyel együtt — és — a kizsákmányolás minden formában megszűnjék; küzd minden társadalmi és politikai egyenlőtlenség kiküszöböléséért.”
A „szabad” államra később még visszatérek.
Tehát a jövőben a német munkáspártnak Lassalle „vasbértörvényében” kell hinnie! Hogy ez veszendőbe ne menjen, leírják azt az értelmetlenséget, hogy a „bérrendszer” (helyesen: a bérmunka rendszere) „a vasbértörvénnyel együtt... megszűnjék”. Ha megszüntetem a bérmunkát, természetesen megszüntetem a törvényeit is, akár „vasból” valók, akár szivacsból. De Lassalle harca a bérmunka ellen szinte kizárólag e körül az ún. törvény körül forog. És ezért, hogy bebizonyítsák a Lassalle-szekta győzelmét, „a bérrendszert a vasbértörvénnyel együtt” kell megszüntetni, nem pedig anélkül.
A „vasbértörvényből” mint az közismert, csak a Goethe „örök vaserejű, nagy törvények” mondásából kölcsönzött „vas” szó Lassalle-é. A vas szó az a jelzés, amelyről az igazhívők egymást megismerik. De ha elfogadom e törvényt Lassalle pecsétjével s ennélfogva az értelmezésében, akkor az indokolásával is kell elfogadnom. S mi ez az indokolás? Ahogy Lange már kevéssel Lassalle halála után kimutatta: a malthusi népesedési törvény (amelyet maga Lange is hirdetett). De ha ez igaz, akkor viszont nem szüntethetem meg a törvényt, még ha százszor megszüntetem is a bérmunkát, mert akkor e törvény nemcsak a bérmunka rendszerében, hanem minden társadalmi rendszerben uralkodik. Éppen erre támaszkodva bizonygatták a közgazdászok már több mint ötven esztendővel ezelőtt, hogy a szocializmus a természet okozta nyomorúságot meg nem szüntetheti, legföljebb csak általánosíthatja, arányosan elosztva a társadalom egész felületére!
De nem ez a fő probléma. Ha a törvény lassalle-i helytelen megfogalmazását teljesen figyelmen kívül hagyjuk is, az igazán felháborító hátralépés a következő:
Lassalle halála óta a mi pártunkban az a tudományos meggyőződés tört utat, hogy a munkabér nem az, aminek látszik, tudniillik a munka értéke, illetve ára, hanem csak leplezett formája a munkaerő értékének, illetve árának. Ezzel a munkabér egész eddigi polgári felfogása, valamint az e felfogás ellen irányuló egész eddigi kritika egyszer s mindenkorra összeomlott, és világos lett, hogy a bérmunkásnak csak úgy szabad a saját életéért dolgoznia, azaz élnie, ha egy bizonyos ideig ingyen dolgozik a tőkésnek (és következésképpen mindazoknak, akik a tőkéssel együtt az értéktöbbletet fogyasztják); hogy az egész tőkés termelési rendszer akörül forog, hogy ezt az ingyen munkát megnövelje a munkaidő meghosszabbításával vagy a munka termelékenységének fokozásával, a munkaerő nagyobb megfeszítésével stb., hogy tehát a bérmunka rendszere a rabszolgaság egyik rendszere, mégpedig olyan rabszolgaságé, amely abban a mértékben, ahogyan a munka társadalmi termelőerői fejlődnek, egyre súlyosabbá válik, függetlenül attól, hogy jobb vagy rosszabb fizetést kap-e a munkás. És azután, hogy e felismerés pártunkban mind jobban és jobban utat tört, visszatérnek Lassalle dogmáihoz, noha tudniuk kellene, hogy Lassalle nem tudta, mi a munkabér, hanem, a polgári közgazdászok nyomán, a látszatot tekintette a dolog lényegének.
Olyan ez, mintha rabszolgák közt, akik végre rájöttek a rabszolgaság titkára és fellázadtak, az egyik elavult nézeteket valló rabszolga a lázadás programjába ezt írná: el kell törölni a rabszolgaságot, mert a rabszolgák élelmezése a rabszolgaság rendszerében bizonyos alacsony maximumot nem haladhat meg!
Pusztán az a tény, hogy pártunk képviselői képesek voltak ilyen szörnyű merényletet elkövetni a párt tömegei közt elterjedt felismerés ellen — nem bizonyítja-e az már egymagában, hogy milyen (bűnös) könnyelműséggel, (milyen lelkiismeretlenül) jártak el a kompromisszumos program megszerkesztésében!
A paragrafus határozatlan befejező mondata — „minden tár- sadalmi és politikai egyenlőtlenség kiküszöbölése” — helyett azt kellett volna mondani, hogy az osztálykülönbségek megszüntetésével minden belőlük fakadó társadalmi és politikai egyenlőtlenség önmagától eltűnik.