Lenin elvtárs, a forradalom teoretikusa¹

Író: Nyikolaj Ivanovics Buharin
Először megjelent: "Pravda" 86. szám, 1920. április 23.
Fordította: Szabó László Zsolt
Forrás: Nyikolaj Ivanovics Buharin: Töprengések a szocializmusról; Kossuth Könyvkiadó, 1988.

Ma már az egész világ tudja, hogy Lenin elvtárs a tömegek kiemelkedő vezére, zseniális taktikus és forradalmi stratéga. Nemcsak a széles munkástömegek tudják ezt, hanem még politikai ellenfelei, a világimperializmus képzett vezérei is, akik örömmel látnák a proletariátus vezérét holtan, nyíltan elismerik kolosszális jelentőségét. Kevesen ismerik Lenin elvtársat mint kiváló teoretikust, ragyogó elemző koponyát, a társadalomtudományok egyedülálló mesterét. Világos számunkra - a jelenlegi politikai harc annyira bonyolult, hogy a helyes taktikának az erők pontos számbavételén, a konjunktúra beható értelmezésén, a jövő előrejelzésének képességén kell alapulnia. Ezt a Marx géniusza által kidolgozott módszer tette lehetővé. A marxista módszer nagyszerű fegyvernek bizonyult a munkásosztály kezében. De egyetlen marxista sem alkalmazta és alkalmazza ezt a módszert úgy, mint Vlagyimir Iljics. „A filozófusok a világot különbözőképpen értelmezték; a feladat az, hogy megváltoztassuk.”² Marx ezekkel a szavakkal jellemezte módszere és önmaga szubsztanciáját. A marxizmus a világot megváltoztató elméleti gyakorlat és gyakorlati elmélet. Lenin elvtárs mindenki másnál jobban testesíti meg a forradalmi marxizmus lényegét. Az elmélet mint a gyakorlat általánosítása, a gyakorlat mint alkalmazott elmélet - ez az elméleti és gyakorlati harc szintézise. Forradalmi egységük szokatlan élességgel mutatkozik meg Vlagyimir Iljics egész tevékenységében. Lenin mindig, még az osztályharc közepette is, foglalkozott elméleti kérdésekkel, de nála ezek az elméleti kérdések sohasem szakadtak el a gyakorlattól. Gyakorlati tevékenysége is a forradalmár gyakorlata. Ugyanez jellemzi elméleti munkásságát is.

Lenin elvtárs már a marxista mozgalom hajnalán, amikor a kapitalizmus oroszországi sorsáról vitatkoztak, kimagasló helyet foglalt el az orosz közgazdászok között. Elméje észrevette a fejlődés összes ellentmondását, forradalmi lényegét. A narodnyikok a parasztságban látták azt a dolgos, ideális, harmonikus erőt, amelyre a jövő egyháza épül majd. Lenin kíméletlenül kigúnyolta ennek a jólfésült igazságnak a harcosait. Valóban igaz, hogy a parasztság egységes osztály, nem különülnek-e el a bérmunkát alkalmazó kulákgazdaságok és nem nő-e azok száma, akiknek nincsen lovuk? Ezeket a kérdéseket tette fel Lenin elvtárs, és egy sor ragyogó munkájában („A gazdasági romanticizmus jellemzéséhez” című és más, később „Az agrárkérdés” című gyűjteménybe bekerült cikkekben, „A kapitalizmus fejlődése Oroszországban”³ stb.) kimutatta, hogyan bontakozik ki Oroszországban a kapitalizmus, hogyan nő a szakadék a kulák és a szegényparaszt között, hogyan kezd a kulák, az uzsorás, a tőkés fölfelé kapaszkodni. A narodnyikok „idilli élet”-tanát, amely szerint a Sipka-szorosban minden csendes, minden paraszt egyforma, s Oroszországban a kapitalizmusnak nincs létalapja, Lenin elvtárs ízzé-porrá zúzta, mint olyan emberek zagyva fecsegését, akik el akarják titkolni a kulák és a szegényparaszt közti különbséget, de védelmükbe veszik a kulák érdekeit a szegényparasztok érdekeivel szemben.

Lenin elvtársnak a szibériai száműzetésben írt könyvét⁴ némely marxisták kiváló, de száraz és túlságosan tudományos munkának nevezték. Azzal, hogy messzemenően tudományos mű, egyet kell értenünk. A könyvet azonban nem lehetett agyonhallgatni, s a témában egy kicsit is jártas professzorok kénytelenek voltak ajánlani a hallgatóknak. Lenin ebben a könyvben a maga nemében egyedülálló szofistának és kiváló elemzőnek bizonyult. De nem igaz, hogy a könyv száraz és unalmas. Sokkal inkább egykori harcostársának, mostani ellenfelének, V. Bazarovnak⁵ volt igaza, aki azt írta, hogy Leninnél minden adatból az uralkodó osztállyal szembeni forradalmi gyűlölet árad.

A narodnyikok ellen nemcsak a forradalmár marxisták léptek fel. A marxista iskolában feltűntek a későbbi gyenyikinista miniszterek, az oroszországi kapitalizmus lovagjai, a Rjabusinszkijek és a Putyilovok jövendő harcostársai, professzorok, egyetemi magántanárok, tudósok is: Sztruve, Tugan-Baranovszkij, Bulgakov⁶ és mások. Sőt, az első szociáldemokrata kiáltványt⁷ Sztruve írta.

Lenin elvtárs azonban Sztruvéban, a tudós rókában, rögtön megérezte az árulót és a hazug embert. Sztruve is marxistának nevezte magát. Ugyanúgy prédikált a narodnyikok ellen. Marxizmusa azonban nem a kapitalizmus megdöntéséről szóló marxi tanítás, hanem a kapitalizmus „jó tulajdonságainak”, haladó voltának, tisztességességének, szükségszerűségének stb. gondos elemzése volt. Nem a proletariátus felkeléséhez vezető ellentmondások éleződését elemezte. Pedig ez jelenti a marxizmus lelkét. Vlagyimir Iljics nyílt sisakkal harcolt. Sztruve terméketlen, meghamisított, burzsoá marxizmusát, amelynek fő jelszava a „tanuljunk a kapitalizmustól” volt, Lenin elvtárs az igazi forradalmi marxizmus elméleti fegyverével döntötte porba. Lenin elvtárs minden elméleti kérdésben, legyen az akár a piackérdés, a parasztság differenciálódásának kérdése, az obscsinakérdés, vagy az orosz ipar sorsának kérdése, csodálatra méltó éleslátással vette észre mindazokat a mások előtt rejtve maradt jelenségeket, erőket, amelyek előre visznek, s a proletariátus növekedéséhez, megszilárdulásához, felkeléséhez és győzelméhez vezetnek.

Amikor a német szociáldemokrácián belül kialakult a revizionista áramlat, amely kritika alá vette Marxot és a proletárforradalom elkerülhetetlenségének marxi tanítását, egyúttal megfogalmazta a tőkés fejlődés békés jellegéről szóló tézist, Lenin elvtárs újra egy sor művel jelentkezett. Különösen kedvelt témája volt az agrárkérdés. A legszárazabb elméleti dolgot (mint ahogy először a csökkenő földhozadék törvényét és a járadékelméletet) Lenin elvtárs olyan pontosan, világosan és forradalmian elemezte, hogy írásai példaként szolgálnak (ilyen többek között „Az agrárkérdés és a Marx-kritikusok”⁸ című rövidebb lélegzetű írása).

A fejlődés mélyreható elméleti értelmezése készítette elő azt a világos taktikát, amelyet pártunk az 1905-ös forradalomban követett.

De kezdetét veszi az ellenforradalmi időszak. Megkezdődik a történtek feldolgozása, s egyúttal a további útkeresés. A szociáldemokraták egyes csoportjai ingadozó álláspontot tanúsítottak a materialista filozófiával szemben. Vlagyimir Iljics ezen a fronton is harcba száll. „Kritikai jegyzetek egy reakciós filozófiáról”⁹ című terjedelmes könyvében szellemesen kritizálja a nem materialista ismeretelméletet. Egy „komoly” burzsoá kiadványban Lenin elvtárs könyvének recenzense, elismerve a gondolat világosságát, azt írta, hogy még nem volt olyan könyv, amelyben a legelvontabb filozófiai fogalmak olyan sértő jelzőkkel párosultak volna, mint ebben a munkában. A recenzió szelíd, bölcs szerzője nem jött rá, hogy Lenin elvtárs itt is harcolt, s ellenfelének, ha az rászolgált, nem kegyelmezett, mert Lenin elvtárs számára a filozófia is komoly harc volt, nem pedig öncélú és mélyjértelmű elméletek kiagyalása

A mozgalom újbóli fellendülésének hajnalán kitör a háború. A munkásosztály megzavart öntudata egy sor igen fontos problémával találja magát szemben.

Elsősorban a háború gyökereit, célját és jelentőségét kell megérteni. A marxizmus zászlaja alatt színre léptek a marxizmus legarcátlanabb megbecstelenítői. Vlagyimir Iljics hozzálát az imperializmus kérdésének tanulmányozásához és új írásaiban leleplezi a kautskysta elméletek képmutatását. Lenin mindenekelőtt a fejlődés ellentmondásos jellegét, a katasztrófa elkerülhetetlenségét emelte ki. „A finánckapitalizmus békés lehet”, mondta Kautsky. „Mindaz, ami történik, igazolható”, írta Cunow.¹⁰ Ők is, mások is fütyültek Marxra. Lenin pedig elővette a száraz adatokat, kielemezte az utóbbi évek kapitalista fejlődését, s egy csillagász pontosságával vágta a forradalom ellenségeinek képébe a forradalom rémének kétségbevonhatatlan, bátor és tudományos előrejelzését.

Az élet igazolta Lenin elméletét, mert ez az elmélet a társadalmi fejlődés legmélyrehatóbb elmélete volt, amely néhány évre előre látott, ugyanis forradalmi elmélet voit. De talán Vlagyimir Iljics legzseniálisabb elméleti rendszere a proletárdiktatúráról, szerepéről, formáiról és jelentőségéről szóló tanítás volt. Ezzel Lenin elvtárs nemcsak továbbfejlesztette Marx tanítását, hanem egy teljesen új elméleti iskolát alkotott. Marx csak nagy vonalakban vázolta fel az irányvonalat. Lenin fejezte be ezt a munkát. A proletárdiktatúráról és a szovjethatalomról szóló tanítás - a modern munkásmozgalom evangéliuma, amelyet „Iljics” nagy elméleti bátorsággal, az 1517-es áprilisi konferenciára készített híres „téziseiben”¹¹ fejtett ki először. Marx egyszer azt írta, hogy tanításának lényege nem az osztályharcban van, hiszen az osztályharcot már őelőtte felfedezték, hanem abban, hogy a kapitalista fejlődés elkerülhetetlenül a proletariátus diktatúrájához vezet.¹² Lenin tanítása csupán a következő történelmi lépcsőfokra vonatkozik, és mivel Lenin nemcsak zseniális teoretikus és társadalomtudós, hanem népszerű író-munkás is, elmélete erővé válik, mert a tömegek elsajátítják.

A tudományos kommunizmus megteremtőjét, Marxot, a burzsoá liberális professzorok üldözték „lelketlensége”, a „gyűlölet pátosza” stb. miatt. Marx lobogó forradalmár volt, aki valósággal szent gyűlölettel gyűlölte a rabszolgarendszert, ahol a „civilizált barbárok” kis csoportja a rabszolgák millióit nyomta el. Mindenki elismerte azonban a gondolat óriásának gigantikus nagyságát.

Most, amikor az osztályok felfedték lapjaikat, a burzsoá ideológusok kezdik beismerni, hogy a bolsevizmus egyben a leghitelesebb marxizmus is. így ír Sombart¹³ professzor „A szocializmus alapjai” című új munkájában, s így ír Sztruve is. De elszörnyedve néznek a bolsevizmusra és vezetőjére, mihelyt a „kommunizmus vörös kísérteié” testet ölt, felvértezi magát a kritika élesre töltött fegyverével és a fegyverek kritikájával megdönti a gyűlölt kapitalizmust.

Lenin elvtárs, a munkásosztály elméleti és gyakorlati eszének élő megtestesülése, vezeti ezt a győzelmes harcot. Mi mindannyian, tanítványai és elvtársai, mélyen hiszünk abban, hogy vele együtt meg fogjuk érni világméretű győzelmünk napját is, amellyel kezdetét veszi majd a felszabadult emberiség valódi története.

¹ Először 1920. április 23-án a „Pravda” 86. számában jelent meg. Még ebben az évben németül is kiadták a „Russische Korrespondenz” júniusi számában. Az írás bekerült a Harkovban 1924-ben megjelentetett „Lenin, 1870-1924” c. gyűjteménybe is.
² Marx: Tézisek Feuerbachról. In: MÉM (a továbbiakban így jelöljük a Kossuth Könyvkiadónál 1957 és 1988 között megjelent Marx és Engels Művei sorozatot) 3. k. 10. o.
³ Lenin: A gazdasági romanticizmus jellemzéséhez. In: LÖM 2. k. 115-245. o.; Lenin: A. kapitalizmus fejlődése Oroszországban. In: LÖM 3. k.
⁴ „A kapitalizmus fejlődése Oroszországban” c. könyvről van szó.
⁵ Bazarov, Vlagyimir Alekszandrovics (1874-1939) - orosz közgazdasági író és filozófus, Marx és Engels műveinek fordítója. 1921-től az Állami Tervhivatalban dolgozott. Utolsó éveiben filozófiai műveket fordított. Az 1931-es ún. mensevik- (koncepciós) per idején elítélték.
⁶ Rjabusinszkij, Pavel Pavlovics (1871-1924) orosz bankár és nagyiparos. Az októberi forradalmat követő ellenforradalom egyik szervezője. Franciaországba emigrált. Putyilov, Alekszej Ivanovics (1866-1926) - orosz nagyiparos és bankár. 1917-ben Franciaországba emigrált.
Sztruve, Pjotr Berngardovics (1870-1944) - orosz polgári közgazdász, publicista. Az 1890-es években az ún. „legális marxizmus” kiemelkedő képviselője. Később a kadétpárt egyik vezetője. A polgárháború idején a „fehérek”-hez csatlakozott, majd emigrált. Tugan-Baranovszkij, Mihail Ivanovics (1865-1919) - orosz polgári közgazdász, az 1890-es években az ún. „legális marxizmus” tekintélyes képviselője. Az októberi forradalom után az ellenforradalmi ukrán központi rada pénzügyminisztere.
Bulgakov, Szergej Nyikolajevics (1871-1944) - orosz polgári közgazdász, világhírű idealista filozófus. Az 1890-es években az ún. „legális marxizmus” képviselője, később kadét, 1918-ban pravoszláv pap lett. 1922-ben kiutasították Szovjet-Oroszországból. Párizsban élt.
⁷ Az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt (OSZDMP) 1898-as I. kongresszusát követő „Az OSZDMP kiáltványa” c. írás.
⁸ LÖM 5. k. 89-244. o.
⁹ Lenin: Materializmus és empíriokriticizmus. Kritikai jegyzetek egy reakciós filozófiáról. In: LÖM 18. k
¹⁰ Kautsky, Karl (1854-1938) - a német szociáldemokrácia és a II. Internacionálé egyik vezetője. A német szociáldemokraták elméleti folyóiratát, a „Die Neue Zeit”-et szerkesztette 1883 és 1917 között.
Cunow, Heinrich (1862-1936) - német szociáldemokrata, történész, szociológus és etnográfus, professzor. 1917-től 1923-ig ő szerkesztette a „Die Neue Zeit”-et
¹¹ Lenin: A proletariátus feladatairól a jelenlegi forradalomban. In: LÖM 31. k. 113-118.o.
¹² Vö. Marx: Levél Weydemeyerhez. In: MÉM 28. k. 479. o.
¹³ Somban, Werner (1863-1941) - német polgári közgazdász. A breslaui, majd a berlini egyetemen tanított.

Nyikolaj Ivanovics Buharin Internet Archívum